Bemutatkozás

A Halycomp Kft. története a 2000-es évek elejére tehető, két barát a radiomax.hu-nál kezdtek el közösen dolgozni, ahol igen hamar már saját műsorral szórakoztatták a hallgatóikat. Az internetes rádiózás hőskorában a radiomax igazi elit hely volt, saját stúdióval, a belváros központjában, a Vörösmarty téren. A közös munka hamar egy csapattá kovácsolta a két barátot, így amikor lehetőségük adódott az Observer médiafigyelő vállalatnál az informatika rendszer felügyeletére teljes erőbedobással belevágtak az új kihívásba, tulajdonképpen ekkor született meg Halycomp Kft. 2004-ben! Az új közös cég kezdetben csak a nagyvállalat informatikai beszerzéseit koordinálta és bonyolította, ám ez később folyamatosan bővült, egészen odáig, hogy a Halycomp Kft. átvette, és átalakította Magyarország akkori legnagyobb médiafigyelő cégének teljes informatikai infrastruktúráját! Legfontosabb újításként áttértünk a VHS-es videó rögzítésről a digitális TV rögzítésre, majd a digitális leiratok készítésére. Hatékonyabbá és egyszerűbbé tették a munkát ezen a területen, valamint sokkal több tárolt anyag vált elérhetővé és könnyebben kereshetővé. Az Observer mellett maradt még ideje a cégnek,weboldalakat készíteni, aminek eredményeképpen létrehoztuk az akkor még úttörőnek számító, saját fejlesztésű CMS rendszerünket! Ennek segítségével lényegesen gyorsabban és egyszerűbben tudtunk weboldalakat és webáruházakat készíteni. A következő nagyobb partnerrel egy több éves együttműködés indult a legnagyobb hazai elektronikus zenei portállal, a soundhead.hu-val valamint az SH-Média Kft.-vel! Így közösen több hazai diszkó és lemezlovas weboldalát szerkesztettük és menedzseltük, és nem mellesleg részt vettünk az első hazai online elektronikus zenei TV beindításában is. A weboldalkészítés és a szerverüzemeltetés mellett, rendszergazdai feladatok, kamera rendszerek telepítése, beléptető és munkaidő nyilvántartó rendszerek készítése telepítése, valamint egyre többször merült fel az igény saját, egyedi igényeket kielégítő webalkalmazások készítésére is. Jelenleg egy saját fejlesztésű okos otthon központon és a hozzá tartozó okos kiegészítőkön dolgozunk.
A teljesség igénye nélkül néhány általuk végzett informatikai beruházás, fejlesztés: Informatikai feladatok teljes körű ellátása az Erste torony, a Duna Tower, a GreenPoint7 Office és az IP West I-II irodaházak éttermeiben, valamint a hazai animációs filmgyártásban jelenlévő Animex Kft. és FFH Kft. számára, ezenkívül nagyon sok kis vállalkozás és magánszemély vette igénybe szolgáltatásainkat és szak tudásunkat. Reméljük hamarosan Ön is elégedett ügyfeleink közé fog tartozni.